Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület

Lakossági fórum a kovács üzemről

 
 
Ismételt lakossági Fórumot tartott a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület a GANZ területén működő kovács üzemről. 

  

 

  

 

2015. január 30-án, a korábbi Ganz-Mávag területén levő kovács-üzem keltette zaj- és rezgés terhelés ügyében tartott már második lakossági fórumot egyesületünk a cég vezetőinek és Dr. Ferencz Orsolya képviselőasszonynak a kezdeményezésére.


A képviselőasszony köszöntötte a fórum résztvevőit, majd átadta a szót a kovács üzem vezetőjének. A Szabadalakító Kovácsüzem Kft tulajdonosa, Kovács Béla tájékoztatta érdeklődőket, hogy a 3 és
5 tonnás kalapácsok működtetését korlátozta, azaz este 10 és reggel 6 óra között ezek nem működnek. 

Lakossági véleményként elhangzott, hogy sajnos, már reggel 7 órakor hallani a zajt és azokat, akik otthon tartózkodnak – otthonukban dolgoznak – azoknak napközben is rendkívül zavaró. Kéri, hogy ezek a gépek a nap 24 órájában ne működjenek.

A technikai megoldás a zaj szigetelésére a tulajdonos állítása szerint 200 miéllió forintba kerülne.

Az egyik lakó arról tájékoztatott, hogy lakása ablakai a Golgota utca felé néznek, a szobában olyan nagy a zaj, hogy napközben nem tudnak televíziót nézni illetve éjszakai műszakban dolgozó férje nem tud pihenni. A zajt fokozza, hogy a Bláthy Ottó utca felé van egy gyárkapu a Golgota utcában, ahol rendszeresen pakolnak a cég részére.

Vargha Péter atya felveti, hogy korábban ő javasolta a meghatározott időközönkénti méréseket, de akkor még nem tudta, hogy nincs a cégnek működési engedélye. A zajtól nem lehet éjszaka aludni, de a rezgés is ártalom. 

Inditványként elhangzott, hogy a cég tevékenységét meg kell szüntetni, mivel nincs engedélye. Lakó-pihenő övezet közvetlen szomszédságában az önkormányzat ne adjon tulajdonosi hozzájárulást ilyen tevékenységhez.

Végezetül a fórum résztvevői látható többséggel meg is szavazták, hogy kérik az Önkormányzatot, ne adjon tulajdonosi hozzájárulást az üzem kovácsolási tevékenység engedélyezése iránt folyamatban levő eljárásban. 

-cz-




Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu