Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület

A Tisztviselőtelepen járt a Mikulás

 

A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület székházában december hatodika délutánján izgatottan és kíváncsian gyülekeztek a telepi gyerekek. Mire a legkésőbb érkezett kis vendég kabátja is fogasra került, már mókázott a két manó – Molli és Polli a Mesehabbal Társulatból. Pengett a gitár, szólt az ének és hamarosan megérkezett nagy piros zsákjával a Mikulás is. Helyet foglalt, feltette szemüvegét, és sorra szólította a kis vendégeket.

Megdicsérte, akit kellett és megdorgálta, aki ezt érdemelte – bár mivel nagy örömére csupa jó gyermek gyűlt össze, erre nem is volt szükség. Volt gyermek, aki verssel kedveskedett neki, és volt, aki mukkanni sem mert, vagy éppen izgalmában sírva fakadt. Egy dologban viszont mindegyikük egyetértett: nagy örömmel vették át az édességet és déli gyümölcsöt rejtő Mikulás csomagot! 

20181206 P1000540

A Mikulás csakhamar folytatta körútját, és a kis vendégek keksz, szaloncukor és narancs elmajszolása után lassan búcsút vettek. Úgy hallottam, akadt, aki aznap nem is tudott vacsorázni.          

 

dr. Mezey Ilona

 

Ha további képeket nézegetne, kérem kattintson!

 

 

  

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu