Üdvözlünk a Tisztviselőtelepi Földhő Társulás oldalán!
Az oldalunk még a kezdő lépéseit teszi, hamarosan jelentős tartalmi fejlődés jön!
Bemutatkozás
A Földhő Társulás célja, hogy a közösség erejével támogassa a Tisztviselőtelepen a házak földhővel való fűtésének elterjesztését.
Korábban már a Közösségi költségvetés ötletpályázatán 2 évvel ezelőtt is felvetettem, hogy érdemes lenne valamiféle közös jó gyakorlatot kialakítani a telepen az épületek energiahatékonyságának növelésére. Akkor csekély érdeklődést kapott, talán 40 körüli szavazattal. A legnagyobb akadály a műemlékvédelmi körzetben az épületek külsejének lehető legkorhűbb megőrzése, amit a mai eszközök, mint például a polisztirol külső szigetelés, vagy a klímák kültéri egységei rombolnak. Az azóta belefektetett kutatómunkám eredménye arról győzött meg, hogy a legjobb eredményt a földhőszondás hőszivattyús fűtéssel lehetne elérni.
A hőszivattyús fűtés talán ismert, ezt alkalmazzuk, amikor valaki fűtés módba kapcsolja az erre alkalmas klímáját. Ilyenkor a klíma kültéri egysége a rajta ventilátorral átáramoltatott külső levegőből nyeri ki azt a hőenergiát, amivel a lakás levegőjét melegíti. Ehhez energiát használ fel a villamos hálózatból, de ez az energia csak kb 1/3 – 1/4 arányban kevesebb, mint a beszállított hőenergia. Ugyanakkor a külső levegő hőmérsékletének csökkenésével a hatékonyság egyre romlik, pont akkor a legrosszabb, amikor a fűtésre leginkább szükség lenne. – 15 C fok környékén a hatékonyság akár annyira rossz lehet, mint ha simán villannyal fűtenénk. Ráadásul a kültéri egység ronda és zajos. Mivel ki van téve az időjárás viszontagságainak, sok karbantartást igényel, bonyolult felépítésű.
A földhőszonda egy mély, kb 10 cm átmérőjű lyukba leeresztett U alakú cső, amelyben vizet lehet keringetni azzal a céllal, hogy a víz átvegye a mély talajban uralkodó kb állandó 10 C fok körüli hőmérsékletet. A szonda mélysége az igényelt hőmennyiségtől függ, jelenleg 120 m mélységig engedély nélkül telepíthető. A szondából 50 m-enként kb 3 kW energiát tud kinyerni a hozzá csatlakoztatandó víz-víz hőszivattyú. A szonda telepítése után a lyukat visszatöltik , nem marad semmi látható nyom vagy üreg a cső körül. A víz-víz hőszivattyú abban különbözik a klíma hőszivattyújától, hogy a talajból érkező 10 C fokos vízből nyeri ki a hőenergiát.