Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület

Fakivágás és telepítés

 

 

 

 

 A részletekért és a kivágandó fák megtekintésekért kattintson!

Bővebben: Fakivágás és telepítés

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Közösségi fogadóóra a Tisztviselőtelepről és a Kolóniáról

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Tisztviselőtelep 135 - könyvbemutató

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Teleptakarítás 2021 ősz

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Meghívó

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

GYÁSZJELENTÉS

Kedves Tagtársaink, Telepiek!

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Pataki Julika életének 73-ik évében elhagyta a földi világot. Julika 1999-től 10 éven át volt a TÖE elnöke. Ez alatt az idő alatt nagyon sokat tett az Egyesület fennmaradásáért, fejlődéséért, és a telepi emberekért. Köszönjük neki!

Alább olvashatják Julika életútját, melyet a temetésen gyermekei mondanak el.

Ezúton is tolmácsoljuk a család kérését, hogy aki ismerte, szerette, tisztelte, de a végső búcsúztatón nem tud jelen lenni, gyújtson egy szál gyertyát az emlékére.

Nyugodjék békében!

Reiner Gábor

elnök, TÖE

 

 

 

 

BÚCSÚBESZÉD

 

 

Pataki Tamásnét barátai Julikának ismerték, férje Julisnak, gyermekei Anyunak hívták, hét unokája Nagyanyónak, Nagyinak szólította.

Miskolcon született szerető családja körében, drága öccsével nevelkedett a Horváth Lajos utcában. Édesanyja és imádott nagymamája gyermekkorában sokat énekelt, mesélt Nekik. A hallottverseket, meséket szinte azonnal megtanulta, rögtönzött közönségét tánccal, versmondással nyűgözte le. Hamar kiderült, hogy a színészi pálya nemcsak vonzza Őt, hanem tehetséges is ebben a műfajban, így 6 évesen már a miskolci Dériné Színház színpadán játszott. Még szinte kisgyermekként 8 évesen felköltözött Budapestre, a VI. kerületi Ó utcába, ahol édesanyja testvére, Nadinka és szerető, türelmes férje, – akit mindannyian Papának hívtak –, vagyis Keresztszülei nevelték, óvták és egyengették útját. A Lovag utcai Általános Iskolába járt, mellette gyermekszínészként a Ragályi Elemér Színiskola növedéke lett, tőle tanulta meg a szakma szépségeit. Ahol csak lehetett fellépett, a színház lett az élete, álmában folyton a világot jelentő deszkákon állt. Főszerepeket alakított, szinkronizált, a Fészek Klubban színészóriások, (Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Törőcsik Mari) tapsoltak Neki. A Magyar Rádió a második otthona lett. Játszott a Kék Madár című darabban is, sokat énekelte a ’Hol jár az eszem, csak a csengőt figyelem’ című közismert dalt. Talán erre a két előadásra volt a legbüszkébb.

Középiskolai tanulmányait a terézvárosi Szinyei Merse Pál Gimnáziumban kezdte meg és érettségivel fejezte be.

18 éves volt, amikor szépségével és természetével elcsavarta későbbi férje, élete első és egyben utolsó szerelme, Tamás fejét. Közel 50 évet töltöttek együtt ezen a világon. Ez alatt a fél évszázad alatt szerelemben, hűségben és elfogadásban éltek, és nevelték fel gyermekeiket. Szerelmük ékes bizonyítéka, hogy 1971. április 30-án megszületett elsőszülött fiuk Zoltán, Il Primo. Születését követően olyan mértékű boldogság és összhang volt közöttük, hogy hamarosan, 1972. július 21-én egy kislánynak is életet adtak. Mesi és Zoli egész gyermekkorukban vigyáztak egymásra. Emberségben, békében és szeretetben nevelkedtek, hiszen ezt a mintát látták a szüleiktől. Ákos – harmadikként – 1977. november 23-án látta meg a napvilágot. A három gyermeket mérhetetlen türelemmel nevelte férjével, és így volt kerek a család és a világ. A gyerekeknek olyan légkört biztosítottak a Bíró Lajos utcában, amelyért életük végéig hálásak lehetnek.

Gyermekeik megtanulták Szüleiktől tisztelni a természet szépségeit, kincseit, egymás és mindenki elfogadását. Szüleiknek köszönhetően már gyermekként világot láttak, megtanultak tiszta szívből örülni az életnek, tudtak magukon és olykor egymáson nagyokat nevetni. Szüleiktől bizalmat és megerősítést kaptak, hogy bármire képesek lehetnek és lesznek az életben. Iránymutatást, bátorítást adtak gyermekeiknek, de, ha éppen arra volt szükségük, akkor ’CSAK’ érintést, ölelést, jó szót, vagy figyelmet, meghallgatást, csöndet ajándékoztak nekik.

Julika minden munkahelyén – ahol csak dolgozott – megállta a helyét, szervezett, épített, alkotott. Humán és művészi vénája ellenére, leginkább gazdasági területen dolgozott. Munkahelye volt többek között az Okisz Labor, a Park Szálló, az Állami Pénzverő, a Pannónia Vendéglátóipari Vállalat, és az OVIBER is. Utolsó – és talán legkedvesebb – munkahelye az az iskola volt, ahol mindhárom gyermeke megtanulta a világban való eligazodás alapjait, az élet meghatározó értékrendszerét, az élni tudás művészetét. A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolához haláláig hű maradt.

Munkáját mindenhol nagy odaadással, lelkiismeretesen, tisztességesen, pontosan, vezetői megelégedésével végezte. A Vajdás évek számára nem a szürke hivatalt jelentették, Neki a Vajda nem pusztán munkahelye volt a szó szoros értelmében. Hivatása volt a Vajda, ahova számos felejthetetlen emlék, élmény, barát kötötte. Az olasz utak, a kirándulások, a közös evezések, főzések, nevetések. Mindezek mellett még arra is volt energiája, hogy folyamatosan és aktívan jelen legyen a szülői munkaközösség építésében gyermekei tanulmányai során. 2009-ben végül innen vonult nyugdíjba, és innentől kezdve csak a családjának és hét unokájának szentelte minden erejét, idejét.

1999-ben megválasztották a Tisztviselőtelepi Önkormányzat Elnökévé. Rá egy évre, hagyományteremtő módon megszervezte az első telepi utcabált, a Bográcsfőző versenyekben mindig fakanalat ragadott. Hagyományőrző módon folytatta a Katalin bál, Rózsa bál, TÖE Mikulás szervezését. Megválasztása után két évvel a Tisztviselőtelepen Autómentes napot szervezett, mely elnöksége alatt minden évben megrendezésre került. Neki köszönhetően a kétezres évek elején, a kertváros utcáin többször masírozott vidám abruzzói fúvószenekar. Érdemeiért 2015-ben a TÖE akkori elnöksége a Tisztviselőtelep Díszpolgára címet adományozta. 2002-ben beválasztották a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő Testületébe, melynek égisze alatt, minden lehetséges módon segítette szeretett munkahelyét, hogy a Vajdából minél több gyermek lássa Itália azúrkék tengerét.

Nagyon szeretett utazni, világot látni, más kultúrákat megismerni. Olyan helyekre is eljutott, amelyeket mások csak a természetfilmekből, vagy világutazók beszámolóiból ismerhettek. Imádta a sportot, ameddig fizikálisan bírta, trenírozta magát, sokat kirándult, sétált, sőt túrakenuban és vadvízi túrákon evezett. Sport iránti szeretete szurkolóként is megnyilvánult, végig figyelemmel követte kedvenc csapata, a Fradi és labdarúgóinak, többek között Varga Zoltán, később Gera Zoltán pályafutását. Fiatalabb korában akár vidékre, sőt külföldre is elkísérte őket.

A társasági élet központi egyénisége, főszervezője, valóságos motorja volt. Szervezett osztálytalálkozókat, barátainak közös bel-, és külföldi utakat, foglalt szállásokat, összehozott nagyszámú szilveszteri bulikat.

Az olasz vonal meghatározó volt egész éltében. Kapcsolatépítésének hála, férje és gyermekei már a 80-as években megismerkedhettek ennek a gyönyörű országnak a természeti, kulturális és gasztronómia kincseivel. 

 Munkái mellett élete legjavát a családjának szentelte. Ebben látta élete kiteljesedését. Lehetett volna híres színésznő – hiszen minden tehetsége megvolt hozzá, de a színpad és a közönség helyett gyermekeinek és unokáinak szavalt és énekelt, amit soha nem lehet elfelejteni. A sok dal és vers mellett tőle tanulták meg az unokák a ’Kóró és a kismadár’ kezdetű mesét is.

Sok mindet tanulhattunk tőle. Türelmet, kitartást, alkalmazkodást és az utolsó időben az élni akarást. Azt, hogy hogyan lehet méltósággal elviselni a szenvedést és a fájdalmat. Sose mutatott többet, mint aki valójában volt. Nagysága apró termetében rejlett. Gyakran ült a kertben és csak „féltő, tyúkanyóként, jóságos Nagymamaként” nézte, óvta az unokákat. Féltőn néha szólt, de mindig csak a javasolt, halkan, hatalmas nyugalommal.

Igazi értéket teremtett és iránymutatást, mintát adott a helyes értékrend irányába. Nagyon sokan szerették – ahogy láthatjuk is a szertartáson – életkortól, nemtől függetlenül, generációkon átívelve elismerték, tisztelték, becsülték.

Férje, Tamás elvesztését nehezen fogadta, bár ezt követően is talpra tudott állni. A betegség azonban nem kímélte. A 2018-as, majd 2019-es műtétet, később a kezeléseket méltósággal és türelemmel viselte, a sok gyógyszer és kezelés nem fogott ki rajta. Mindvégig márványkeményen, sziklaszilárdan, tartotta magát. Az eddig ismert orvostudomány határait többször is átlépve, a Jó Isten megváltoztatva eredeti tervét, háromszor is visszaküldte hozzánk a földi a világba. Hiszen tudta, hogy három gyermeke, hét unokája várta HAZA, szerető, féltő, oltalmazó karjaikba.

Egy idő után azonban eljött az elkerülhetetlen és útja során tovább már nem kísérhették gyermekei, unokái. A legnagyobb szeretettel, de elengedték kezeit, hogy a csillagokon túl, végre újra találkozhasson szerető férjével, Tamással. 

Szent Ágoston szavaival szeretne a család búcsút venni Tőled:

 

 Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék nevem a házunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék

a gondolataidon kívül…

csak mert a szemem nem lát…

Nem vagyok messze ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd jól van minden.

Meg is fogod találni lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek légy szíves…, ha lehet,

töröld le könnyeidet

 és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Nyáresti TÖE mozi

Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu

Szent Iván-éji Mulatság

 
Google bookmarkTwitterFacebookBlogter.hu